Kölcsey Központ, Debrecen, 2021. 12.07.
Kányási Holb Margit kiállításán elhangzott megnyitó beszéd szerkesztett változata
Közel ötven évet átívelő textilművészeti pályáról kapunk képet, amint ígéri is a jubileumi kiállítás címe: Keresztpontok/ Pályakép. Utal a szövöttanyag tervezés egyik szakmai alapfogalmára, a szálak kereszteződésével megszülető szövetre és utal olyan összefüggésekre, melyek a kiállított tárgyak közötti kapcsolatban kereshetők.
De milyen élmények és inspirációk játszottak szerepet Kányási Holb Margit pályaválasztásában – vetődik fel a kérdés a mezővárosi közegben, Balmazújvároson felnövő és a helyi gimnáziumban érettségiző leány esetében?
A válaszok nyomán utólag kijelenthetnénk, hogy sorsszerű volt a pályaválasztás, talán a pálya alakulása is; de hogyan történt mindez?
A kultúra iránti olthatatlan érdeklődés, de mondhatjuk vágyódás is, ott munkált Margit életében már gyermekkorától kezdve. Az olvasási kedv, a mindenre kiterjedő érdeklődés, a zenetanulás, a Déri Múzeum kiállításainak követése természetes volt számára a szülői nevelésnek köszönhetően. A családtagoknál tett látogatások – legyen az akár Budapesten is – magától értetődő programja volt a múzeumlátogatás.
1968-ban, harmadikos gimnazistaként látta az Ernst Múzeumban megrendezett „Textil falikép” című kiállítást, amit óriási élményként tart számon. Nem tudhatta, hogy a XX. század második felének korszakos kiállítását látja. A magyar textilművészet megújhodásának első, kiáltványszerű bemutatkozása volt ez. Szövött, hímzett gyapjú kárpitok is szerepeltek a tárlaton, de szokatlan anyagtársítások, applikációk, kilépések a térbe, már akkor! Említsük meg a művészek nevét: Attalai Gábor, Bódy Irén, Hübner Aranka, Mészáros Éva, Solti Gizi, Szabó Marianne, Szenes Zsuzsa, Szilvitzky Margit. Túlzás nélkül mondhatjuk, hogy a textilművészet nagy neveiről van szó.
És milyen a sors, később Szenes Zsuzsa írja meg Margit ajánlását a Magyar Képzőművészek és Iparművészek Szövetségébe való felvételéhez 1987-ben. Mészáros Évával kollegiális kapcsolatba kerül tanári munkája során, Solti Gizi kitünteti figyelmével és elismerésével Margit objektjeit és performanszait, Szilvitzky Margit pedig tanára lesz az Iparművészeti Főiskolán.
A kiállítás a textíliák mindaddig ismeretlen, izgalmas világát mutatta meg számára. A kifejezés, a képi megjelenítés lehetősége és ígérete volt ez.
Textíliával addig ruhaanyagként, lakástextilként találkozott, hiszen a szabászattal, ruhavarrással foglalkozó édesanyja mellett a szövetfajták és mintázatok sokasága vette körül. Az Ernst Múzeumbeli kiállítás hatására anyaggyűjtési ismeretté váltak a textillel kapcsolatos korábbi élményei. Új szemlélet nyitánya volt ez a kiállítás a magyar iparművészetben és egyúttal kezdőpont Margit pályaválasztási döntésében.
A következő évben, 69-ben érettségizik és elsőre bekerül az Iparművészeti Főiskolára. Ez nagyon ritka jelenség; dicséri rajztanárát, Horváth Imrét, aki a gimnáziumi évek alatt módszeres képzésben részesítette szakköri növendékeit. De jelentősége van a nyári alkotótáboroknak, a rajztanári továbbképzésben diákként való részvételének is.
Nota bene, egy évvel később pedig – hogy milyen szerencsés csillagzat alatt született Margit – elindul a Fal- és Tértextil Biennálék fantasztikus sora.
Textileseink is kiléptek a világ színpadára. A Łodz-i Biennálé, a Lausanne-i Textiltriennálé a világ textilművészetének központja volt és folyamatosan bemutattak magyar művészeket a 60-as évek végétől, a 70-es években. Valamint ezzel összefüggésben, ’75-ben Velemben beindul egy kísérleti textiles műhely, ahol 1977-ben már ott találjuk Margitot is.
A textilművészetben zajló folyamatok, egybeesések nagyon fontosak szakmai életében, ezeknek ő tanúja, átélője. és mint később látjuk, résztvevője is.
A Magyar Iparművészeti Főiskola kivételesen jó szellemű iskola, pedig a kádári, aczéli kultúrpolitika idején járunk. Terepe volt ott a kísérletezésnek is – köszönhetően Pogány Frigyes főigazgató, majd rektor személyiségének is, aki támadhatatlan tekintély volt.
Margit tehát felvételt nyert a textil szakra és jól érezte magát osztálytársai között. Tudjuk, hogy nagyon fontosak az osztály- és csoporttársak, elvégre négy-öt évet egymás társaságában, egymás hatásában töltenek el. Az első évfolyamon kialakul a belső hierarchia képesség és tehetség dolgában, s talán annak mentén születnek az életre szóló barátságok is. A tervező szak feladat- megoldásainál természetes elvárás volt az eredetiség, az újszerűség. A félévi, év végi értékeléskor egyik fontos minősítési szempont volt a saját karakter, az egyediség megmutatkozása. A szövöttanyag tervezői szakon Margit csoporttársa Bodnár Eszter és Lovas Ilona volt. Az a Lovas Ilona, aki Kossuth díjat kapott nem olyan régen és nagy bánatunkra ez év nyarán hunyt el. Jeles textiles osztály volt ez: Borz Judit, Golarits Erzsébet, Péreli Zsuzsa, Szalontai Éva, Oláh Tamás, Molnár Árpád is ebbe a textiles évfolyamba járt.
A legkorábbi, főiskolai években készült munkákból is kapunk ízelítőt e jubileumi eseményen. Ez a kiállítás azért is rendkívüli, mert beavat a tervezővé válás folyamatába. Legkorábbi és legutolsó munkája is látható a kiállítóteremben.
Az egész kiállítást a szövésre alapozta, de a szabad textilalkalmazással, a nemezekkel, az akcióművészeti, performansz megnyilatkozásokkal nagy rálátást enged mindarra, amit a szövött textíliáról, a textil-képzési eljárásokról, a textil jelentőségéről gondol.
Két olyan művészre is emlékezik kiállításán: Bakay Erzsébetre és Bakó Ilonára, akik fontosak voltak szakmai életében. Bakó Ilonára, a kitűnő textiltervezőre többen emlékezhetnek Debrecenben, hiszen itt volt ruhatervező és a színház jelmeztervezője. Mindketten Balmazújvároson születtek, Margit is, ő is. Ez egy késői ismeretség, de nagy barátság lett belőle, olyannyira, hogy a művésznőt ő búcsúztathatta temetésén négy évvel ezelőtt. A Bakó Ilonára emlékező munkája szellemileg is gyönyörű, saját gondolatait is megörökíti kézírással a fotoprint-textil kollázson.
Bakay Erzsébet volt a szövöttanyagtervező-szak vezetőtanára, de az egész textiles évfolyam számára ő tanította a tervezési alapismereteket az első évben. Nagy fegyelmet kívánó feladatokat adott hallgatóinak. E feladatsorokat Margit először állítja ki. Hihetetlen gyönyörű munkák, mintatervezési gyakorlatok 69-70-ből, temperával és tussal. Olyan ujjgyakorlatok, melyekkel „megszenvedtek” a hallgatók, de megérte, mert a textiltervezői szemlélet alapjait a leendő gobelintervezők, ruhatervezők, nyomottanyag tervezők is, így vehették birtokba. A kiállítás ezen része mutatja a genezist, már amit az Iparművészeti Főiskola nyújthatott és ez valóban emlékezés Bakay Erzsébetre. Textilművész szaktanárai között találjuk Málik Irént és Szilvitzky Margitot, aki az újtextiles korszaknak egyik fárosza, a textilművészeti gondolkozás és praxis megújítója a későbbi időszakban.
1974-ben, a szövöttanyagtervező-művész diploma megszerzését követően elindul egy önálló pálya. Tervezője és alkalmazottja lesz a Debreceni Háziipari Szövetkezetnek, ahol illúziókkal és nagy tervekkel kezdi a munkát. Merőben mást várnak tőle, szinte kötött pályán kell megkeresnie a tervezői mozgásteret. A szemléletet, ritmust, színt, mintaépítkezést megújító művei mégis elkészülnek, s itt láthatók a kiállításon.
Ő olyan szőtteshagyományt képvisel, ami nem a folklórban gyökerezik közvetlenül, mégis hagyománykövető. A szövetkezetben tervezett és forgalmazott szövött tárgyakon kívül a saját műtermében szőtte azokat a textíliáit, amelyek a hagyomány feldolgozásának mértéke és szintje miatt az iparművészet fogalomkörébe sorolhatók. A színeknek kisebb jelentősége van, többé-kevésbé monokróm fali textileket, takarókat sző, melyekben a faktúráé a főszerep. Szimmetrikus és asszimmetrikus ritmus, gyakran nagy léptékű motívum jelenik meg szövött tárgyain. Kiemelt helyet foglal el a kiállításon egy nyers színű gyapjú fali textilje, amely különböző felületképzéssel életfát formáz. Ilyen kárpitokat nagyon keveset látunk a hetvenes, nyolcvanas években. A mintázásban, a szedettesnek nevezett technika mellett a plasztikus hatású, tűvel és kézzel alakított göbös mintázás, a felfejtés, a hímzéssel való kiegészítés, a befűzött mintázás, új felületalakítási gyakorlatot tett ismertté a műfajban. A mintás nyüstbefűzés, a színes lánccal való szövés lehetőségei foglalkoztatták, s több mint ezer különböző szőttesét gyártotta és forgalmazta a szövetkezet manufakturális részlege.
Huszonnyolc évig volt tervezője ennek a szövetkezetnek. Minden korlát és szabályozottság ellenére itt nagy eredmények születtek: országos szakirányú pályázatok kiemelt díjai, konferenciákon megosztott elemző előadásainak sora és oktatási tevékenység kísérte tervezői munkáját. A főiskolán tanul meg szőni kártyás kézi szövőszéken – mintázásait láthatjuk a kiállításon – a szövetkezetben pedig a gyorsvetélős takácsszövőszéken olyan bravúrosan sző, ahogy kevesen és fantasztikus minőséget tud elérni.
Szakmai kapcsolatba került tervezői munkája révén a Népi Iparművészeti Tanáccsal, ahol nagyra értékelik szemléletbeli újításait. A háziipari, népművészeti szövetkezetek működése idején, az ötvenes évektől a kétezres évekig, a szőttesek gyártása és forgalmazása csak a tanács zsűrijének jóváhagyásával történhetett. Ez minőségi és tartalmi értelemben való jóváhagyást jelentett. A zsűri munkájában 2004-től tagként, majd a szőttes zsűribizottság vezetőjeként vett részt, ahol immár nem gazdálkodó egységek tárgyait, hanem egy mozgalom keretében születő egyedi és egyéni szőtteseket minősített a bizottság.
Az önálló textil irányába mutató fejlődése már a hetvenes években láthatóvá válik. A különböző anyagokból készült Hármas textil (1975) című szövött munkáján erőteljesen jelenik meg vizuális kutatásainak eredménye.
A fonal szerelmeséből a szál – az elemi szál – szerelmesévé válik és ebből egy nagy lépéssel létrejönnek nemez munkái a nyolcvanas évek végén.
A nemez nagyon közel áll Margit személyiségéhez, mert ebbe a szálhalmazba bele tud építeni, applikálni más, különböző természetű anyagokat és ezzel megemeli nemezei világát. A nemezeléssel óriási belső forradalmat sikerült megvalósítania. Kollázs jellegű munkái szerves egységet mutatnak, amely kifejezi a művészethez való viszonyát is.
Úton van a kísérleti textil felé, amit rendkívül megerősít, hogy egy művésztelepre, 1989-ben eljutott Svédországba, ahova tíz országból érkeztek textilművészek. Mindenki a saját szakmai programját követve dolgozott négy héten keresztül. A programok nem hasonlítottak egymásra, bizonyítva a műfaj gazdag lehetőségeit, s ez megerősítette itthon Margitot, saját elképzeléseinek vállalásában is. A rusztikus gyapjú előszalag lazításából és nyírásából adódó textil-térplasztika létrehozása volt kísérleteinek eredménye, ami elismerést váltott ki kollégáiból.
Nagyon izgalmas a Labirintus címet viselő három munkája. Elsőként a Labirintus című performanszáról készült filmet láthatjuk, majd a performansz textil-kellékét, a 16 méter hosszú filcet labirintus formában összevarrva, vízszintesen kiterítve. A filc mellett kötélszerű juta szál vezeti a nézőt, hogy a szegekkel kirakott belső végponthoz érkezzen meg. Paravánokon veszik körbe olyan textilkollázsok, amelyek a labirintusban megtett út rajzolatait jelenítik meg. Velük szemben egy nemezelt labirintus-kép mutatja be az útkeresés bonyolultságát.
Sokszor leírták Margitról, hogy az anyaghoz rettenetesen bensőséges, erős viszony fűzi és tulajdonképpen lelket ad az anyagnak. Ezeken a munkákon mindezt látni és érzékelni lehet.
Kierkegaardtól idézem azt a gondolatot, hogy a megfigyelésünk tárgya a külső, de nem az érdekel bennünket, hanem az, hogy mi van a külső mögött, mi van a külsőn belül. Itt a kiállításon láthatjuk a külsőn belüli világot: ez az, ami ebben a művészi útban megvalósul.
Így kell néznünk a Titok című, horizontálisan kiterített objektjének jelentéseit is. A selyemből, gézből és gyapjúból készült tárgy részlegesen nyitott rétegei kihajlanak a téglalap alakú befoglaló formából. A külső mögül feltárul a titok a maga összetettségében, rétegezettségében.
Sokszor használjuk az installáció kifejezést Margit munkáival kapcsolatban. Az installáció a hely által felkeltett szellemi kontextus tárgyi aktivizálása. Nem akárhol lehet egy installációt felépíteni – mindenképpen térben elhelyezett tárgyaknak az együttese -, de nagyon kell egy spirituális, szellemi közeg, melyet itt is megteremt a kiállítótérben.
A performansz Margit életútjában egészen egyedülálló. Művészi bátorsága a performanszokon keresztül is megnyilvánul. A mű nem válik el az embertől, az alkotótól, a performanszban ő része a saját műalkotásának. Performanszainak ez hallatlanul szuggesztív eleme, mellette szóló argumentum.
A kortárs textilművészetben nagyon kevesen vállalkoztak performanszra, inkább képzőművészeti megnyilvánulásnak tartják. Ez is jelzi azt a végeredményt, hogy ő már messze nem iparművész. Csak a tehetségek tudják áttenni tevékenységüket a képzőművészet területére, ami Margitnak fantasztikusan sikerült.
Margit munkásságát a folyamatos önmeghaladás jellemzi, a teljes önkibontás folyamatának lehetünk tanúi.
Erdély Miklóstól származik a következő mondat: „A műalkotás úgy beszél a világról, hogy a világ dolgai eltűnnek.” A világról beszél Margit is, de konkrétan a világ dolgai nincsenek itt, mert valamilyen dimenzióba felemel és kiemel minket. Nincsenek itt a világ dolgai és mégis, filozófiai, spirituális értelemben nagyon is jelen vannak.
Izgalmas művészi pályát követhettünk végig a kiállított szövött textíliák, a textil objektek, installációk, filmek segítségével és megállapíthatjuk, hogy Kányási Holb Margit művészi útja szervesen kapcsolódik a magyar textilművészet megújulásához.
A kerek születésnaphoz kapcsolódó kiállítás beszédes címe is megfejtést nyert: a művek kereszteződési pontjában, keresztpontjában a művész személyisége és művészi habitusa áll.
Kedves Barátaim, nagy szeretettel köszöntöm én is Margitot ezen a jeles napon, nagyon örülök, hogy beszélhettem munkáiról. Jó kitapintani és jó érzékelni, hogy egy egyre emelkedő és egyben egyre mélyülő művészi útról kaptunk képet, pályaképet. Ezért is köszöntjük őt, ezért is nyitom meg nagy szeretettel a kiállítást.